Történelmi léptékű fejlesztés a BAHART-nál

  • itthon
  • 2024.04.05
    15:12
  • Magyar Turisztikai Ügynökség
Magyarország Kormányának több mint hatmilliárd forintos támogatásával történelmi léptékű fejlesztés valósult meg a BAHART-nál: négy új hajóval gazdagodott idén a társaság flottája. A két-két kompot és katamaránt március 28-án, a 178. hajózási szezont megnyitó ünnepségen avatták fel Balatonfüreden. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a hajókat bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, „a négy új hajó 40 éve nem látott fejlesztést jelent, újabb lendületet adva a balatoni turizmusnak”. A kifejezetten a Balatonra tervezett, korszerű hajók ezentúl menetrend szerint közlekednek majd a kijelölt útvonalakon, de a tavasz folyamán Balaton-szerte számos kikötőben is találkozhatnak velük a hajózás szerelmesei.

A Balaton természeti és a kikötők épített adottságaira tervezett, majd a komáromi hajógyárban épített új hajókat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, valamint Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója mutatta be a Balatoni Hajózási Zrt. siófoki kikötőjében. A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok pedig 350 utast és 35 kerékpárt vihetnek egy időben a partok között. A kompok a Szántód és Tihany nevet kapták, hiszen Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a Tomaj és Balaton nevű katamaránok a két legforgalmasabb, azaz Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szállítják majd az utasokat.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a mai nappal két új katamarán és két új komp kezdte meg szolgálatát a Balatonon. Ilyen mértékű fejlesztésre 40 éve nem volt példa. Az új, modern és magas minőségű hajóknak köszönhetően sűrűbbé válhat a menetrend, bővülhet a programválaszték, így nemcsak a turisták, hanem a balatoni lakosok is könnyebben közlekedhetnek a két part között. A Kormány célja, hogy a Balaton az év mind a 12 hónapjában vonzó turisztikai célpont legyen. Hozzátette, hogy a Kormány idén újraindítja a gazdasági növekedést, amelyben a fogyasztásnak, a turisztikai kereslet növekedésének kiemelt szerepe van.

„Büszkén emelhetem ki, ma nem csak a Balaton, de Közép-Európa legmodernebb hajói állnak forgalomba! Az új hajóknak köszönhetően nő a járatszám a kiemelt útvonalakon, így a balatoni települések lakosai és a turisták egyaránt könnyebben közlekedhetnek a két part között. Emellett minden korábbinál kényelmesebben is, hiszen mosdó, modern berendezés és korszerű utastájékoztatás várja a közlekedőket a hajókon, a katamaránok felső fedélzetéről pedig a balatoni panorámában is gyönyörködhetnek az utasok” – hangsúlyozta Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója. Hozzátette, az új hajók jelentős mértékben csökkentik a terület környezeti terheltségét, hiszen maguk a hajók a legkorszerűbb emissziós előírásoknak megfelelő, alacsony károsanyag kibocsátású motorokkal rendelkeznek, ami egyedülálló a régióban, a sűrűbb menetrendnek és a gyorsabb átkelésnek köszönhetően pedig csökkenhet a gépjármű-forgalom is a Balaton körül. A BAHART vezérigazgatója kiemelte, a hajók tervezésekor kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy minden korábbinál több kerékpár szállítására legyenek alkalmasak a hajók, hiszen évről-évre nő a biciklivel közlekedők aránya. A 4 új hajó évente várhatóan közel 1 millió utas szállítását fogja szolgálni.

A hajók 2023 nyarán a hazai hajózás történetében példátlan összetettségű, 400 kilométeres, előbb a Dunán, majd a Sió csatornán folytatott vízi szállítással jutottak el a Balatonra. A hidak alatti átjutás érdekében indulás előtt a hajók felépítményeit visszabontották, így megérkezésüket követően a BAHART siófoki telephelyén újra összeszerelték, majd beüzemelték azokat. A sajtótájékoztatót követően a négy hajó flottában indult át Balatonfüredre, ahol a hagyományoknak megfelelően Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, valamint dr. Molnár Anita, Siófok alpolgármestere fogadta a hajókat, majd Mihályi Norbert Jeromos atya, a tihanyi perjel felszentelte azokat. A két-két kompot és katamaránt ezt követően hagyományosan pezsgővel avatták fel, majd birtokba vehették azokat az érdeklődők, akik Balatonfüreden, illetve később Siófokon is ingyenes sétahajózáson próbálhatták ki a BAHART flottájának legújabb tagjait.

A 178. szezon során, az új hajóknak köszönhetően még több program várja majd a Balatonra látogatókat. A tavaszi szünetben sétahajózásra, a nyár folyamán pedig gyerekhajóra, cirkuszi programra és naplementenéző sétahajózásra is válthatnak jegyet az érdeklődők. Az új hajókkal kapcsolatos menetrendek, információk a BAHART honlapján érhetőek el.

Legfrissebb