Megújult a Budapest Marriott Hotel összes szobája

  • szállás
  • 2018.06.01
    13:25
  • turizmus.com
Befejeződött a felújítási program első üteme a Budapest Marriott Hotelben. Nyílt nap keretében mutatták be a szakmának a szálloda 363 teljesen átalakított szobáját.

Az első szakaszban felújított vendégszobák stílusa, bútorzata, elrendezése és hangulata teljes mértékben megváltozott, tökéletesen alkalmazkodva az új generációs utazók szokásaihoz. Megújultak és új színt kaptak a belső falak, a szőnyegeket modern padlóburkolat váltotta fel.

Újdonság az ajtók nélküli, nyitott ruhás szekrény, valamint az ablakok elé elhelyezett heverő. Az új ágyakról eltűntek az ágysálak, a falak és drapériák pasztell árnyalatúak. Az elektromos árnyékolók az ágy mellől állíthatóak, a széfet az éjjeliszekrény részeként alakították ki.

A dolgozóasztal mérete jelentősen csökkent, szelektív hulladékgyűjtő kosár is helyet kapott a szobában. A szobákban a televíziók és telefonok cseréje is megtörtént, az ajtók hamarosan okostelefon segítségével is nyithatóak lesznek. A teljes szobafelújítás – zavartalan operáció mellett – kevesebb mint négy hónap alatt valósult meg.

A felújítási munkálatok a jövő évre a lobby, a rendezvénytermek és az étterem megújulásával zárulhatnak le. *

Legfrissebb