itthon

A budapesti repülőtér hazatért!
A fővárosi repülőtér az ország elsődleges kapuja, 2023-ban a külföldi látogatók többsége repülőgéppel érkezett. A magyar turizmus elsőrendű stratégiai célja hazánk elérhetőségének fejlesztése. A Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével jelentős, a magyar turizmus nemzetközi pozícióját nagymértékben erősítő infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések valósulhatnak meg. A budapesti repülőtér hazatért.
  • 2024.06.11. 09:32
  • MTÜ
Egyre bővül a kerékpáros turizmus Magyarországon
Az elmúlt években jelentősen nőtt a kerékpáros turizmus Magyarországon, egyre kiterjedtebb a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, és népszerű kerékpáros rendezvények csábítják a turistákat országszerte - közölte az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) hétfőn az MTI-vel a kerékpározás világnapja alkalmából.
  • 2024.06.06. 10:57
  • MTI
Sűrűbb menetrend és bővülő kedvezmények várják a hajózókat
A kiemelkedő tavaszi forgalmat követően, június 1-jén kezdetét veszi a balatoni hajózási előszezon, így hétvégenként már minden kikötőből elindulnak a hajójáratok, a kiemelt kikötők pedig hétköznap is várják utasaikat. Magyarország Kormányának több mint hatmilliárd forintos támogatásával megvalósult flottabővítésnek köszönhetően az előszezonban gyakrabban közlekedhetnek a hajók a partok között, emellett a kedvezmények is kibővülnek az első nyári hónaptól.
  • 2024.05.31. 14:33
  • sajtóközlemény
A Hunguest BÁL Resort lett Magyarország legjobb wellness szállodája
A Hunguest Hotels balatonalmádi szállodája nyerte el az Aranynap-díjat ’A Magyarország legjobb wellness szállodája 2023’ kategóriában.
  • 2024.05.23. 14:49
  • sajtóközlemény
Indul a vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon. Szeptembertől a kávézók, míg októbertől a büfék számára biztosít forrást a Kormány, az italüzletek és bárok pedig novembertől jelentkezhetnek majd a program további ütemeire.
  • 2024.05.17. 14:51
  • Magyar Turisztikai Ügynökség
Erősödik a turisztikai kereslet, a SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt
Márciusban is erős forgalmat generált a SZÉP Kártya, amely továbbra is a turizmus motorja - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.
  • 2024.04.26. 15:09
  • MTI
Hatvanmillió forintos segítség a Hotel Silvanus helyreállításához
Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete. A jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, melyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség 60 millió forinttal járul hozzá. A tovagyűrűző gazdasági hatások révén a térség szempontjából is kulcsfontosságú a Visegrád belföldi szálláshelyiforgalmának 46%-át biztosító hotel mihamarabbi újranyitása. A helyreállítási munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be.
  • 2024.04.18. 13:06
  • Magyar Turisztikai Ügynökség
Nőtt a hazai turizmus az első negyedévben
A Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek belföldi vendégéjszakaszámai 8 százalékkal nőttek az első negyedévben 2023 hasonló időszakához képest, a foglalási szám pedig 6,4%-kal. A portál által közvetített bruttó szobaár bevétel több mint 13,5 százalékkal nőtt. Érezhető a SZÉP kártya turizmus élénkítő hatása is: eddig idén az online kifizetések közel 27 százalékát fizették SZÉP kártyával. Budapest, Eger és Pécs vonzotta a legtöbb vendéget januártól márciusig foglalási szám alapján.
  • 2024.04.12. 09:45
  • szallas.hu
Történelmi léptékű fejlesztés a BAHART-nál
Magyarország Kormányának több mint hatmilliárd forintos támogatásával történelmi léptékű fejlesztés valósult meg a BAHART-nál: négy új hajóval gazdagodott idén a társaság flottája. A két-két kompot és katamaránt március 28-án, a 178. hajózási szezont megnyitó ünnepségen avatták fel Balatonfüreden. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a hajókat bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, „a négy új hajó 40 éve nem látott fejlesztést jelent, újabb lendületet adva a balatoni turizmusnak”. A kifejezetten a Balatonra tervezett, korszerű hajók ezentúl menetrend szerint közlekednek majd a kijelölt útvonalakon, de a tavasz folyamán Balaton-szerte számos kikötőben is találkozhatnak velük a hajózás szerelmesei.
  • 2024.04.05. 15:12
  • Magyar Turisztikai Ügynökség
Százezreket csábíthat Magyarországra a BBC Budapesten forgatott műsora
A napokban került adásba a BBC kiemelkedő nézettségű üzleti vetélkedője, ’A Gyakornok’ legújabb szériája az Egyesült Királyságban, amelyben Budapest emblematikus helyszínei mellett a dunai hajózás és az etyeki borkultúra is szerepet kapott. A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű a műsor, amelynek új epizódjában az üzleti világ leendő reménységei többek között a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással. A milliós nézettségű műsor jó lehetőséget kínált Budapest és környékének bemutatására, ezért a helyszínek és feladatok kiválasztásában a Magyar Turisztikai Ügynökség is segítette a produkciót.
  • 2024.03.28. 14:00
  • Magyar Turisztikai Ügynökség
« ... 2 3 4 5 6 ... »
Legfrissebb